szabokazmer.hu

Kötést sem kellett cserélni, nem vérzett át. Fájdalomcsillapítót nem kért, de kapott. Kérem a nõvéreket, hogy nézzük meg a kötést. Lefejtik a takarót a lányról, amibe egész testével beásta magát, és ahogy továbbra is merev felsõtesttel, a szemközti falra meredõ fásult tekintettel ül, ott lógnak egy-egy fehér kötésben, könyökben végzõdõ karjai. Egy ilyen fiatal gyerek, mint torzó, ki amúgy egészséges, ijesztõen ellentmondásos kép; még akkor is, ha az elmúlt este mindezzel nekem kellett foglalkoznom órákon át.
A kötésekkel valóban minden rendben, nem is kell lecserélni, még fél napja sincs, hogy a mûtétet befejeztem. Sebészileg rendben. De a lány tekintete, az nyomasztó. Mi ez a sok síráshoz és jajveszékeléshez képest? Mit érezhet õ a világunk iránt, amelyik Afrika belsejében egy bozótvágó késsel lecsonkolja mindkét karját? Mi mindenen mehetett át, mire befejezték irtózatos tettüket a támadói? És most így kell élnie, karok nélkül, ameddig életben tartja valaki, és ezen semmit nem változtat, hogy e messzirõl jött emberek most látható kedvességgel kezelik….